eltűnések

Számos eltűnés úgy bevonult a köztudatba, hogy csak egy nevet kell meghallanunk, és eszünkbe jut egy szörnyű eset - például már egy korábbi cikkünkben említett Madeleine McCann ügye. 

Most a Magyarországon történő, rejtélyes ügyeket fogjuk bemutatni

Ebben az öt esetben van egy közös: Egyikük sem került elő élve.

 

Koncz Judit biciklis eltűnése

eltűnések

2006. július 21-én történt az ország egyik legszomorúbb ügye: egy édesanya kétéves gyermekét hátrahagyva, hálóingben és papucsban, biciklin kelt útnak, mindössze egy SMS-t hagyva akkori kedvesének: 

„Jó éjszakát, vigyázz magadra, szeretlek, reggel várunk.”

Ez sajnos sosem valósult meg, hiszen Judit egyszer csak köddé vált. A gyanús mindebben, hogy a házőrző kutyájukat megmérgezték, majd rábukkantak a nyomozók Judit fülbevalójára is. 

A nyomozás és végkifejlet 

Egy ideig nem kezelték gyilkossági, elrablási ügynek, mert nem találtak vérfoltokat a házban, és több erre utaló jelet sem. 2014-ben azonban fordult a kocka, és elkezdődött a nyomozás, aminek következtében minden szem az élettársra szegeződött - aki egyébként az eltűnés után elköltözött a gyermekkel. Házát, kertjét feltúrták, majd 2017. augusztusában elfogták, és eljárást indítottak ellene. 
Kiderült, hogy a férfi végzett kedvesével. 
Fény derült arra is, hogy a nő mással tervezett új életet, ezért hagyta el a férfit, amit az utóbbi nem fogadott el és elégtételt vett rajta: megölte, majd a Tiszába dobta a holttestet. A Fővárosi Főügyészség életfogytiglani börtönbüntetést kért a férfira.

A kisfiú, akinek a gyereknap tragédiába fulladt

eltűnések

Till Tamás 11 évesen tűnt el 2000 május 28-án, Baján. A vadasparkból elindulva - ahova nem engedték be, mert zárva volt - kerékpárján látták utoljára, ami később, három hónap múlva előkerült, de neki azóta sincs nyoma. Ez jelzi azt, hogy a kisfiú nem önszántából tűnt el, nem érte baleset, hisz a biciklin nem volt erre utaló jel, gondosan le volt tisztítva. Ez arra utal, hogy valaki szándékosan takarította le, tüntette el a nyomokat, így elkezdődött a nyomozás. 

Amire jutottak a nyomozók

Eleinte azt tanácsolták Tamás édesapjának, hogy várjon türelemmel, biztos csak a gyereknap hevében csatangolt el a kisfiú. Először arra gyanakodtak, hogy elütötte valaki, aki eltüntette a nyomokat, de ez az elmélet a kerékpár előkerülésével megdőlt. Ezután egy névtelen telefonáló kereste fel a szülőket, hogy látták a fiút egy pályaudvaron, de a rendőrök itt sem találtak semmit, a telefont pedig nem sikerült bemérni. Az idő elteltével egy bajai férfi lett a gyanúsított, aki saját barátnőjét ölte meg egy részeges napon.  A férfi igazinak tűnő részleteket árult el a kisfiú ügyében, de évekkel később kiderült, hogy Tamás eltűnésében ártatlan. A fiú azóta sem került elő. 

A szempillatás alatt köddé vált srác

eltűnések

Strehó Gergő 2006 februárjában egyik barátjával volt a Hajógyári-szigeten, amikor köddé vált egy másodperc alatt. Szórakozni indultak a szigetre, de túl korán értek oda, és a hely még nem volt nyitva. Gergő haza akart menni, ezért hitte azt a barátja, hogy amíg ő egy közeli bokorban elvégezte a dolgát, addig a fiú taxival távozott. De nem ez történt, a fiút azóta sem látták. 

Nem halad az ügy

Elindult pár nyomozás az ügyben, de eddig falba ütköztek. Az akkoriban a Hajógyári- szigetet uraló Vizoviczki Lászlót gyanúsították meg, akire több, a szigeten történt balesetet próbáltak bizonyítani, sikertelenül. A férfi védelmét Tanyi György látta el, akit egy merényletkísérlet miatt zártak fegyházba, azóta viszont próbál segíteni a hatóságoknak a fiú ügyében, eddig sikertelenül. 

Öngyilkossággal fenyegetőzött, majd köddé vált

eltűnések

Döbröntei Máté 16 éve tűnt el, a rendőrök látták utoljára. A fiú Veszprémből érkezett Budapestre busszal, majd felhívta édesanyját, akinek azt mondta, üldözik a rendőrök. Az édesanya nem értette, és azt javasolta, szálljon taxiba, és vitesse magát a Keleti Pályaudvarra. Itt beszélt utoljára fiával. A rendőrök elmondása szerint a fiú zavart volt, és öngyilkossággal fenyegetőzött a Teve utcai rendőrpalota előtt, ezért rohammentőt hívtak hozzá. A jegyzőkönyv szerint azt mondta, hogy drogot fogyasztott. Amikor megállt a mentő az Erzsébet kórház előtt, a fiú elfutott

Azóta is keresik

Nagyon kevés szál indult el az ügyben. Egy ismerőse a fiúnak értesítette az édesanyát, hogy látta a buszon Mátét, de amikor összetalálkozott a tekintetük, leszállt. Az anya utána napokig utazott azon a vonalon, ahol állítólag látták a fiút, de semmi nyoma nem volt. Egy Kaposvári nyom is képbe került, ismét egy ismerőssel futott össze, majd azt üzente vele édesanyjának, hogy ne aggódjon, mert jól van. Máté anyja azóta is bízik abban, hogy fia előkerül. 

Koncertre indult, sosem ért oda 

eltűnések

Kiss Gábor 2000 november 11-én tűnt el. A fiú mindig jó tanuló volt, sosem volt rá panasz, ráadásul egy hatalmas terve volt: orvosnak készült. A szomorú estén koncertre indult szülei egri lakásából, másnap viszont nem tért haza, ezért szülei értesítették a hatóságokat. A fiú testét 2001 május 23-án emelték ki a Dunából.

Drogmaffia állhat az ügy mögött

A Fejér megyei főkapitányság megkereste a szülőket azzal, hogy egy tanú látta Gábort Egerbaktán november 13-án, reggel 7-8 óra között. Elmondása szerint kábítószer hatása alatt volt és hátra tekintgetett, mintha követné valaki, majd egy autó megállt mellette, és betuszkolták a kocsiba. Az egri rendőrség nem fogadta el a vallomást. Egy másik tanú is előkerült az ügyben, egy hölgy, aki próbálta segíteni a keresést, és Gábor fényképeit osztotta, hátha valaki felismeri. Ezután telefonon halálosan megfenyegették, hogy ne üsse bele az orrát Gábor ügyébe. A család azóta sem adta fel, és egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlottak fel.

Képek: Shutterstock, Origo, Ripost